Szia!

Eged Enikő vagyok, grafikus, illusztrátor. 2022-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomáztam Grafikusművész szakon, Tervezőgrafika szakirányon, előtte az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-filozófia szakán tanultam.

Az alkotás örömét már egészen kicsi koromban felfedeztem. Sokat rajzoltam, és nemcsak a síkban történő képalkotás, de a tárgyformálás is beszippantott – éveken keresztül kitartóan ismerkedtem az agyagozással, figurális szobrokat készítettem.

A természet, az állat- és növényvilág számomra nem egyszerű inspirációs forrás, hanem a kapcsolódás természetes formája. Hogy pontosan mikor és miért kezdtem el lovakat, cicákat és madarakat rajzolni, magam sem tudom – mintha mindig is itt lettek volna velem. Ahogy itt vannak most is. És nemcsak a rajzaimban. Szonja és Szusi, a két törpepinscher, a lovaim, Roxy és Cseles, és a mentett cicák, Simon és Nyina, valamint a legfiatalabb és újonnan csatlakozó aprócska Mei Mei nem szőrös, négylábú házi kedvencek. Családtagok.

Ahogy az otthon, amiben élek és alkotok, sem csupán egy falakkal körülvett lakótér. Sokkal inkább egy biztonságot és melegséget adó ismerős tájék: egy erőtér, ahol a bolhapiacról szerzett régi, festett bútorok, a kézzel készült népi kerámia, kedves dísztárgyak, puha szőttesek, kortárs képzőművészek és illusztrátorok képei olvadnak össze egymással. Én csak afféle „élő kirakósnak” hívom, ahol a folyton változó állandóságba néha a maga természetességével új lakó érkezik.

Nem ragaszkodom kifejezetten egyféle formanyelvhez: szívesen rajzolok részletgazdag illusztrációkat és egyszerűbb, absztrakt kompozíciókat is. Van, hogy az általam sokszor életre keltett „totemállatok” más-más formát öltenek – néha a japán fametszetek világát idéző díszletben, zsúfolt piacon vagy bazárban bukkannak fel, máskor Andy Warhol könnyed, laza stílusa áll jól nekik. Hol társaságra, hol térre és friss levegőre vágynak.

Az, hogy a neofolk stílusban találtam meg leginkább önmagam, bizonyára nem a véletlen műve – kevésbé tudatos, inkább ösztönös döntések sora vezetett oda, hogy mára ez legyen az egyik személyes védjegyem. A „már meglévő”, az „ismerős”, az „archetipikus” újbóli felfedezése – színek, formák és motívumok képében – jelenti számomra a valódi önkifejezést. Valami régi, valami ősi, ami nem múlt el nyomtalanul. Jelek, minták és nyomok, amik túlságosan régóta velünk vannak ahhoz, hogy megfeledkezzünk róluk. Feléjük fordulok.

Mindig is foglalkoztatott, hogy hogyan találhatnám meg azt az utat, ahol a tervezői szemlélet, a rendszerben való gondolkodás és az autonóm önkifejezés találkozik egymással. A tervezőgrafikai tudás megszerzése biztos alapot jelent számomra, és segít magabiztosan eligazodni ott, ahol következetesen és logikusan felépített struktúrára van szükség – legyen szó akár egy termék, egy szolgáltatás vagy márka vizuális megjelenítéséről. Ugyanakkor kerestem annak a módját, hogyan tudna ebben az „alkalmazott” formában teret nyerni az a fajta személyesség és karakteres vizuális világ, ami az illusztráció eszközével érhető el. Ezt a látszólagos ellentmondást ma már nem áthidalhatatlan akadálynak, hanem lehetőségnek látom: tervezőgrafikus, grafikus, mintatervező (és mindenekelőtt alkotó) vagyok, aki a tényleges koncepcióhoz, keretrendszerhez igazodva, mégis a rá jellemző vizuális elemekkel és stílusban teremt újfajta minőséget – a legkülönfélébb tárgyakon és felületeken.

Az igazán felszabadító érzés pedig az, amikor kötöttségek nélkül, a megfelelés kényszere nélkül „hagyom magam rajzolni.” Talán ez minden alkotó legnagyobb kihívása és legédesebb terhe. Megtalálni és kitartani a saját hangunk mellett, a trendek és divathullámok zajában. Kísérletezni és felfedezni.

Jelenleg egy Budapesthez közeli kisvárosban, vidéken élek férjemmel és kislányunkkal, a természet közvetlen közelségében.

Ha szívesen olvasnál még rólam és a munkáimról, a korábban megjelent interjúkat és beszámolókat itt találod.